MAJÁLIS
2005. 05. 14.

Mint már a programoknál említettem, egyesületünket felkérték karaoke bemutató tartására az „Uniformis majális az egészségért és a biztonságért” rendezvényen, melyet az egri Markhot Ferenc Kórház és a Hevesi Rendőrkapitányság dolgozói, a Hevesi IPA Csoport, a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre tagjai valamint Dél-Heves polgárőrei szerveztek.


A készülékek beállítása nem volt egyszerű feladat

A rendezvényen kb. 3500 fő vett részt, mely nagyban megnehezítette kicsiny és lelkes csapatunk dolgát, mivel ekkora rendezvényen még rendezőként nem vettünk részt. Ezért a kelleténél is jobban izgultunk, hogy előadásunk sikeres legyen.


Lelkes karaoke rajongónk :-)


A főszervezőkkel történt megbeszélés után végül is úgy döntöttünk, hogy a karaoke nem mint önálló rendezvény vesz részt a majálison, hanem az ott rendezett "KI MIT TUD?" keretében.
Így sajnos nem a legtöbb fő tette le részvételi szándékát, mindössze 6 lelkes amatőr gondolta úgy, hogy megbirkózik a feladattal.
A technika összerakása után jött az első fellépő, aki Delhusa Gjontól énekelte el a Nika se perimeno örökzöldet, mely hatalmas közönség sikert aratott - ezután elkezdett volna ömleni az önkéntes jelentkezők tömege, de sajnos a főszervezők nem engedtek a verseny megkezdése után senkit nevezni.


Delhusa Gjon - Nika se perimeno imitátor I.


Delhusa Gjon - Nika se perimeno imitátor II.

A visszatapsolás után sem lehetett mégegyszer meghallgatni e-remekművet - sajnos - de jött a következő előadás négy gyönyőrű kicsi lány előadásában a NOX-tól a Hej Dunáról című dalt, mely az egyik műsorvezető irigy beszólását váltotta ki a közönség örömére.


NOX - Hej Dunáról négyes

A harmadik és egyben utolsó előadóművészűnk egy egri fiatalember volt aki Mc Hawer-től a Börtön árnyékában című dalt adta elő nem kis ováció közepette, de sajnos itt a technika ördöge közbeszólt, mivel már olyan nagy volt a feszültség hogy a hálózat nem bírta így a biztosíték kiégett.


Mc Hawer - Börtön árnyékában Egerből I.


Mc Hawer - Börtön árnyékában Egerből II.

Majd tapsvihar közepette elbúcsúztunk lelkes közönségünktől, akik nagyon élvezték ezt a pár percet ami nekünk jutott.
A főszervezők pedig ígéretet tettek arra, hogy jövőre a karaoke hagyományaihoz méltó előadást tarthatunk.


A fájdalmas búcsú

ATOM Ifjúsági Kör

www.atomik.hu - ATOM Ifjúsági Kör
Levelezési cím: 3360 Heves, Széchenyi út 8/b. 1/3.
e-mail: info@atomik.hu
Számlaszám: 17000019 - 11532716 - 00000000
© ATOM Ifjúsági Kör · Oldaltérkép